Programok
Természetesen a mai bejegyzésem témája is csapattól függ. Úgyhogy mint azt megszokhattátok a saját csapatomról fogok mesélni, hogy ott hogy működik a programszervezés, milyen gyakran vannak programok és milyen típusúak.
A csapatunkban működő mindkét rajnak vannak rajprogramjaik. Viszont most a szervezésről szeretnék beszélni, úgyhogy ésszerűnek tartom ha nem arról a rajról beszélek, amiben én vagyok, hanem arról, aminek én is szervezek programokat.
Minden tanév elején, szoktunk tartani a vezetőkkel egy megbeszélést. Ahol megtárgyaljuk, hogy milyen programok lesznek, és azokat ki fogja szervezni. Ez az év nagyon sűrű mindenkinek, ugyanis sokan most kezdték az egyetemet, vagy készülnek az érettségire, így úgy döntöttünk, hogy havi egy programot szervezünk, de azokat nagyon jól. Viszont így, hogy nagyon keveseknek van ideje, viszonylag sok program rám jutott. Többek között ezért is raktam fel rég cikket, mert épp a januári teabárt intéztem, aminek a megrendezésére tegnap került sor. Szóval visszatérve a megbeszélésre, vannak olyan programok, amik már szinte hagyománnyá váltak (többek között az előbb említett teabár is), így nem kérdés, hogy azokat ismét felírjuk a listára. Viszont ilyenkor szokott zajlani egy ötletelés is, ahol új eseményeket is találunk ki, ilyen például a márciusi programom, ami egy városban bolyongós akadályverseny.
Általában egy hónappal a program előtt kapunk egy értesítést, hogy "Hahó, hahó, csinálni kéne valamit". Ilyenkor letisztázzuk a pontos időpontot, hogy a szülők és/vagy a gyerekek kaphassanak egy e-mailt a pontos információkkal. Ilyenkor szoktunk tartani egy újabb megbeszélést, ahol mindenki bedobálja az ötleteit és kialakul az esemény vázlata, illetve ki lesznek osztva a feladatok. Ezt nagyon fontos kiemelni, hogy a főszervezőnek nem az a feladata, hogy megcsinálja az egész programot, annak minden részletét, hanem, hogy kiossza a feladatokat és koordinálja, hogy minden kész legyen időre. Természetesen akkor is ő csinálja a legtöbbet, de egyáltalán nem egyedül.
A programhoz közeledve egyre részletesebben lesz kidolgozva terv, kezdődhet a megvalósítás. Ilyenkor is szoktunk tartani egy megbeszélést, nagyjából az alkalom előtt 2 héttel következik be, ilyenkorra a tervek szerint már nem sok hiányzik a kész programhoz. Mondanom sem kell, ez általában nem így szokott történni, csak jó lenne, ha így történne. Néha ilyenkor történik meg a feladatok kiosztása. Nagyjából innentől kezdik el az őrsvezetők is hirdetni a programot az őrsgyűléseken. Bár tapasztalatból mondom, hogy ez nem elég, mert körülbelül a gyűlés vége után 5 perccel nem emlékeznek semmire, úgyhogy tényleg nagyon fontos, hogy kimenjen minimum 1, de inkább több e-mail a szülőknek.
Már megtapasztaltam, néhány hasznos dolgot, amivel könnyebbnek és szervezettebbnek tűnhet a program, úgyhogy most következzenek az én tanácsaim:
- Ha utazós programról van szó, mindig számolj rá több időt, mert a gyermekek szörnyű lassú teremtések!
- Ha fontos szerepe van a költségvetésnek (pl. utazás, belépőjegy), mindig legyen nálad egy kis plusz pénz, ha esetleg valaki nem hozott volna, vagy hirtelen drágább lenne valami, mint arra számítottál!
- Ha valami félrecsúszik, nem úgy sikerül, ahogy eltervezted, ne pánikolj, úgy kell tenned mintha ez direkt lenne, nem szabad, hogy a gyerekek észrevegyék, hogy valami tönkrement
- Ne félj segítséget kérni! Bátran osztogasd a feladatokat!
- Mindig legyen fotós!
Végezetül pedig néhány képet láthattok az évnyitó sütögetős programunkról:


Megjegyzések
Megjegyzés küldése